Álmatlan éjszaka

Mindenki átélt már legalább egyet. Amikor a test fáradt, de az elme nem enged pihenni. Éjjel a gondolatok nem sorban érkeznek. Cikáznak. Visszafordulnak. Összeütköznek. Apró részletek felnagyítódnak, régi mondatok visszhangzanak, kérdések maradnak válasz nélkül.

Az idő elmosódik. A csend hangosabb, mint nappal. A színek belül élnek – zaklatottan, rendezetlenül.

Aztán lassan változik valami.

Nem egyik pillanatról a másikra.

Először csak egy halvány világosság jelenik meg.

A hajnal.

A gondolatok kifáradnak. A káosz nem tűnik el – csak elcsendesedik. Ami éjjel súlyos volt, reggel már érthetőbb. Ami félelmetesnek tűnt, egyszerűbbé válik. És akkor megjelenik a nyugalom.

Mint egy belső szivárvány – nem látványosan, hanem biztosan.

Ez a festmény nem az álmatlanságról szól.

Hanem arról, hogy minden éjszakának van reggele.